Új jelszó kérése
Hírlevél

Fantasy és Sci-fi

Fő kategória >Regények >Fantasy és Sci-fi

Sorrend:


-10%
   Stalker - Piknik az árokparton Arkagyij és Boris Sztrugackij Metropolis Media, 2013

„A Látogatás ténye nemcsak az elmúlt tizenhárom esztendő, de az emberiség fennállása óta eltelt egész időszak legfontosabb felfedezése. Nem az a fontos, kik voltak a jövevények. Nem az fontos, honnan érkeztek, miért érkeztek, vagy hogy miért tartózkodtak itt ilyen rövid ideig, s hová tűntek innen. A fontos az, hogy az emberiség már biztosan tudja: nincs egyedül a Világmindenségben. Félek, hogy a Földön Kívüli Civilizációk Nemzetközi Kutatóintézetének soha többé nem lesz módja ennél alapvetőbb felfedezést tenni.”

-Valentin Pilman, Nobel-díjas fizikus

A Látogatás a Föld hat pontján, két napon át tartott. Azután az idegenek eltávoztak, anélkül, hogy bárkivel is kapcsolatba léptek volna. Csak a Zónákat hagyták hátra, több négyzetkilométernyi fekélyes sebhelyeket a bolygó felszínén, ahol még a fizika törvényei sem a megszokott módon működnek. A hatóságok lezárták, elkerítették és tiltott területté nyilvánították mindet, ám nem számoltak az emberi kíváncsisággal.

Aki a rendelkezések ellenére bemerészkedett, legtöbbször nem tért vissza, de ha mégis, egészen elképesztő leleteket hozott magával. A fekélyes sebhelyekből egykettőre kimeríthetetlen kincsesbánya lett, és megszületett a stalkerek szakmája, a saját szakállukra dolgozó vagy felbérelhető kalandoroké, akik életük kockáztatásával térképezték fel a lezárt területeket, ki boldogulást, ki vagyont, ki izgalmakat keresve. Vagy az elérhetetlennek tartott, kívánságteljesítő aranygömböt…

Redrick Schuchart fáradságos munkával a stalkerek legjobbjává képezte magát. Úgy gondolta, őt a Zónában már nem érhetik meglepetések. De persze tévedett. Ez az ő története.

Az SF európai nagymestereinek legismertebb, számos nyelvre lefordított, filmeket és számítógépes játékokat is megihlető regénye most első ízben olvasható cenzúrázatlan, eredeti változatában magyarul. A kötetben szintén megtalálható a fivérek Andrej Tarkovszkij számára írt forgatókönyvvázlata, melyből látható, mennyire átalakította a történetet a rendező sajátos megközelítési módja.



„Zseniális történet… Felejthetetlen!”

- Theodore Sturgeon

„Erőteljes látlelet az emberi viselkedésről egy emberfeletti hatalom jelenlétében… Mai szemmel is egyértelműen klasszikus.”

- Publishers Weekly

„Pörgő, kiszámíthatatlan cselekmény szeretnivaló emberi hősökkel. Hamisítatlan orosz regény.”

- Ursula K. Le Guin

 
2 990 Ft
Akció: 2 690 Ft
Kezdete: 2013.07.22
A készlet erejéig!
-10%
  ICED - Megnyílik az ég  Moning, Karen Marie Cor Leonis Kiadó #1 New York Times Bestseller
"Teljesen megdöbbentő új felfedezést teszek. Meghalni könnyű. Visszajönni az életbe - na az a szívás." 
3 490 Ft
Akció: 3 140 Ft
Kezdete: 2013.07.18
A készlet erejéig!
-10%
Assassin's Creed: Árulás  Bowden, Oliver Fumax
"Kiváló kardforgató vagyok, arra születtem, hogy osszam a halált. Örömet ugyan nem lelek benne, viszont igen jól csinálom."

London, 1735. Haytham Kenwayt azóta vívásra tanították, amióta csak elbírta a kardot. Amikor fegyveresek rontanak a családi otthonra, hogy meggyilkolják apját és elrabolják nővérét, a gyermek, anyja védelmében, végez az egyik támadóval.
A magára maradt fiút, akit bosszúvágy emészt, titokzatos mentor veszi magához, és kíméletlen gyilkost farag b... 
3 790 Ft
Akció: 3 411 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
Assassin's Creed: Jelenések  Bowden, Oliver Fumax
IDŐSEBB LETT, BÖLCSEBB ÉS MINDENKINÉL VESZEDELMESEBB! EZIO AUDITORE ORGYILKOSMESTER ALTAIR ELVESZETT KÖNYVTÁRÁNAK FELKUTATÁSÁRA INDUL, AHOL REMÉNYEI SZERINT A TEMPLOMOSOK VÉGLEGES LEGYŐZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES KULCS TALÁLHATÓ. ÁM MEGDÖBBENTŐ FELFEDEZÉS VÁRJA...

A könyvtár a rejtett tudáson kívül minden idők legfelkavaróbb titkát is őrzi, amelyet a Templomosok az emberiség sorsának irányítására akarnak felhasználni. Eziónak öt kulcsot kell megszereznie a titok felfedéséhez. Ezér... 
3 790 Ft
Akció: 3 411 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
  Assassin's Creed: Titkos keresztes háború  Bowden, Oliver Fumax
Marco atyja, Niccoló Polo végre elmeséli a történetet, amelyet egész élete során titokban tartott - Altairnak, a testvériség egyi legkiválóbb orgyilkosának élettörténetét.
Altair kalandos újta során nemcsak a Szentföldet járja be keresztül-kasul, de az Orgyilkosok krédójának valódi értelme is megvilágosodik előtte. Hogy elkötelezettségét bizonyítsa, a rend kilenc halálos ellenségével kell végeznie, beleértve a templomosok nagymesterét, Robert de Sable-ot is.... 
3 790 Ft
Akció: 3 411 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
Assassin's Creed: Testvériség  Bowden, Oliver Fumax
Az Assassin's Creed videójáték sorozat az utóbbi évek legnépszerűbb új sorozata az egész világon, néhány év alatt több mint 30 millió példányban fogytak a játékok. A "Testvériség" című kötet, a közvetlen folytatása az előző, "Reneszánsz" című, a magyarországi könyvpiacon is kiemelkedően teljesítő regénynek. Mivel az Assassin's Creed sorozat következő játéka a "Revelations" 2011. november 15-én jelenik meg, és óriási várakozással tekintenek rá a rajongók, így a "Testvériség" kötet megjelenését... 
3 790 Ft
Akció: 3 411 Ft
Kezdete: 2016.02.04
A készlet erejéig!
-10%
  A Vérszemű csillag  A Nomádkirály-ciklus második könyve Bán Mór Gold Book
Keletről roppant sereg kel át a Tiszán, hogy letörölje a Kárpát-medence térképéről a büszke Dunavai Királyságot. A védelmet lázasan megszervező Thangar nádor egy utolsó, elkeseredett csatára gyűjti erőit, hogy megállásra késztesse a sötét hatalmak által irányított ellenséget. A hadba hívó szó ellenére azonban Zete fia Zolta, a sivatagi magyarok felderítője, a nádor újdonsült pártfogoltja úgy dönt, nem tart a dunavai lovagokkal, ehelyett veszedelmes és fölöttébb bizonytalan kimenetelű küldetés... 
2 999 Ft
Akció: 2 699 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
  Az ezeréves háború  A Nomádkirály-ciklus első könyve Bán Mór Gold Book
A Hunyadi-ciklus szerzőjének nagy sikerű fantasysorozata megújulva, átdolgozott változatban kerül az olvasók elé.

Varázslatos világ bontakozik ki a Kárpáthia-regények lapjain: a magyar mondakincs motívumaiból bőségesen merítkező történet egyszerre lélegzetelállító kalandregény, nagyszabású hősi eposz és sötét ecsetvonásokkal megfestett jövőfantázia. A regényciklus első könyve egy nem létező, mégis ismerős világba kalauzolja az olvasót, ahol minden folyó, minden város, minden nép ismer... 
2 999 Ft
Akció: 2 699 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
Óceán az út végén Neil Gaiman Agave Könyvek, 2013
"Amikor egy emlék felenged, a múlt szivárog ki belőle.

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a ha... 
2 880 Ft
Akció: 2 592 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
  World War Z - Zombiháború  Filmes borítóval Brooks, Max Könyvmolyképző Kiadó
A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget.

Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatársaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt.

Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Orá... 
2 999 Ft
Akció: 2 699 Ft
Kezdete: 2015.07.29
A készlet erejéig!
-10%
  Leviatán ébredése  A Térség első kötete Corey, James S. A. Fumax
Az emberiség már meghódította a naprendszert - eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra -, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.
Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopuli-ra, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak - méghozzá Jim és a legénységre számára ... 
3 995 Ft
Akció: 3 595 Ft
Kezdete: 2013.07.09
A készlet erejéig!
-10%
  A Hobbit  vagy: Oda-vissza Tolkien, J. R. R. Európa Könyvkiadó
"Smaug kétségkívül mélyen aludni látszott, jóformán halottnak és sötétnek rémlett, egy-egy láthatatlan gőzpamatnál több a hortyogására sem utalt, amikor Bilbó ismét bekukucskált az ajtónyíláson. Már éppen lelépett volna a padlóra, amikor megpillantotta a Smaug petyhüdt bal szemhéja alól feléje lövellő vékony, átható fénysugarat. Csak színlelte az alvást! Az alagút bejáratát figyelte!..."

Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis ... 
2 900 Ft
Akció: 2 610 Ft
Kezdete: 2016.11.23
A készlet erejéig!
-10%
  J. R. R. Tolkien meséi  Alan Lee illusztrációival Tolkien, J. R. R. Partvonal Könyvkiadó

Kóborló és a varázsló
A sonkádi Egyed gazda
A woottoni kovácsmester
A levél

A nagy mesélő most újabb kalandokra hívja olvasóit. A Kóborló és a varázsló című írásban egy kiskutyának varázslók és hableányok közt kell megállnia a helyét, miközben az élete nemegyszer veszélyben forog. A Göncz Árpád tolmácsolásában megszólaló.
A sonkádi Egyed gazda mese egy távoli és varázslatos múltból, amelyben megismerhetjük a kissé lomha, ámde bátor Egyed gazdát, aki megfutamít egy óriást, majd az országra törő sárkányt is. Egyszerű ember a woottoni kovácsmester, mégis Tündérországba jut, a filozofikus hangvételű A levél című történetben pedig Niggle, a festő veszi a nyakába a világot, hogy megtalálja és lefesse a tökéletes fát. Egytől-egyig sziporkázó írások, és talán az sem véletlen, ha bájtalanított hétköznapjaink alakjaira és helyzeteire emlékeztetnek bennünket.

Tolkien meséi igazi bemelegítésnek számítanak, mielőtt elmerülnénk A Hobbit és A Gyűrűk Ura csodás-félelmetes világában, vagy éppenséggel kellemes levezetésül szolgálnak a nagyregények után, ha még nem tudunk és nem is szeretnénk elszakadni a tündék, sárkányok és varázslók birodalmától. A négy történet így, egy kötetben most először jelenik meg magyarul - ezúttal Peter Jackson Tolkien-filmjeinek Oscar-díjas rajzmestere, Alan Lee illusztrációival.

 
2 990 Ft
Akció: 2 690 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
  A herceg Pokoli szerkezetek - Második könyv Clare, Cassandra Könyvmolyképző Kiadó
A Viktória korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.
 
3 499 Ft
Akció: 3 149 Ft
Kezdete: 2017.12.11
A készlet erejéig!
-10%
   Az angyal Pokoli szerkezetek - Első könyv Clare, Cassandra Könyvmolyképző Kiadó
A mágia veszélyes - de a szerelem még veszélyesebb!

Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.... 
3 999 Ft
Akció: 3 599 Ft
Kezdete: 2017.12.11
A készlet erejéig!
-10%
  A Kiválasztott Az Éhezők Viadala-trilógia 3. kötete Collins, Suzanne Agave Könyvek
Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: a Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói.
De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a zsarnoksággal. És ebben ... 
3 480 Ft
Akció: 3 132 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
  Futótűz Az Éhezők Viadala-trilógia 2. kötete Collins, Suzanne Agave Könyvek
Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt.
A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek h... 
3 480 Ft
Akció: 3 132 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
  Az Éhezők Viadala Az Éhezők Viadala-trilógia 1. kötete Collins, Suzanne Agave Könyvek
Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentk... 
3 480 Ft
Akció: 3 132 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!
-10%
  Brisingr Az örökség 3. Paolini, Christopher Európa Könyvkiadó Örökség
Csak alig néhány hónapja, hogy Eragon kiejtette a "brisingr" szót, amely az ősi nyelven azt jelenti, tűz. Azóta nemcsak azt tanulta meg, hogy szavak segítségével varázslatot alkosson, hanem számtalan próbával is szembe kellett néznie. A Birodalom ellen vívott ádáz és véres csatában az Égő Mezőkön, ahol Murtaghgal és Tövissel is meg kellett küzdenie, sárkányával, Saphirával együtt kis híján odavesztek. Ám a kalandoknak koránt sincs vége - és Eragont számtalan ígéret köti, amelyeknek talán nem ... 
3 800 Ft
Akció: 3 420 Ft
Kezdete: 2018.10.24
A készlet erejéig!
-10%
  Eragon Az örökség 1. Paolini, Christopher Európa Könyvkiadó Örökség
2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói, és már készül a filmváltozata is, mégpedig részben Magyarországon, jövő nyárra ígérik a bemutatót.

Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, va... 
3 400 Ft
Akció: 3 060 Ft
Kezdete: 2015.07.28
A készlet erejéig!


Webáruház készítés