Hírlevél
Termék részletek


Így kezdődött (majdnem) minden

Így kezdődött (majdnem) minden
4 790 Ft
Graham Lawton
Akkord Kiadó, 2021
312 oldal・keménytábla, védőborító・ISBN: 9789632521350
  • Amikor Edwin Hubble az 1920-as években belenézett a teleszkópjába, döbbenten állapította meg, hogy gyakorlatilag az összes általa látott galaxis távolodik egymástól. Ha ezek a galaxisok mindig is így mozogtak, gondolta, akkor kellett lennie egy olyan pillanatnak, amikor mind egy helyen voltak. Ez a felfedezés teljesen átformálta a vitát az emberi létezés egyik legalapvetőbb kérdéséről: hogyan kezdődött a világegyetem?

    Minden társadalomnak megvannak a maga eredettörténetei a mindenségről és annak lakóiról, de most, hogy képesek vagyunk bepillantani a korai világegyetembe, s felhasználhatjuk a geológia, a régészet, az evolúcióbiológia és a kozmológia révén szerzett tudásunkat, minden eddiginél közelebb kerültünk annak megértéséhez, honnan is származik mindez.

    Az összetett földi élet kialakulásától kezdve az első írott nyelven át a világűr emberi meghódításáig az Így kezdődött (majdnem) minden egyedülálló módon mutatja be világegyetemünk múltját, jelenét és jövőjét.

    A New Scientist 1956 óta világszerte arról ismert, hogy igyekszik mindenki másnál érthetőbben bemutatni és elmagyarázni a tudomány és a technológia legújabb felfedezéseit és találmányait, megfelelő kontextusba helyezi azokat, és megvizsgálja, mit jelenthetnek a jövő számára. A New Scientist a különböző csatornáin keresztül hétről hétre több mint ötmillió lelkes és hűséges olvasót ér el szerte a világon.
Webáruház készítés